Tisza-tó

2007. június 02.


06_02_01.jpg
Szombaton reggel készültünk az evezésre, ezért korán kellett kelni. Az iskolánál 7.45-kor találkoztunk. Onnan külön busszal mentünk a Tisza-tóra. Összesen 135 kilométert, vagyis két órát utaztunk. Az úton sokat beszélgettünk a többi lánnyal. Mikor megérkeztünk a Delfin kikötőig kellett sétálni. Aztán mindenki kiválasztotta az evezőjét és mentőmellényét. A csónak kiválasztáson egy kicsi vita is volt, de a végén mindenki megtalálta a sajátját. Mienk egy sötét zöld színű kenu volt. A vízre szállás nagy izgalommal történt. Én Annával, Pirivel és Villővel ültem egy kenuban. A hajóban sokat nevettünk, de mindenki amilyen erősen csak tudta, úgy húzta az evezőt. Izgultunk a kiálló fák miatt, nehogy nekimenjünk valamelyiknek. Szép növényeket és állatokat láttunk. Egy szigetnél megálltunk, ahol kilátó is volt. Kicsit megkönnyebbültünk a pihenéstől. A visszafele út nehezebben ment. Egyszer a nádasba mentünk be, ahonnan aztán alig tudtunk kijönni. Mindez a szél miatt volt. Amikor végre kijutottunk, nem tudtuk merre kell menni. Olyan volt, mint egy nád labirintus. Végül egy szűk út vezetett ki a nádasból. A parton finom gulyáslevest főzött Dénes bácsi. Felejthetetlen nap volt.
(Kováts Réka 2.a)

Szombaton reggel egy nagy busz várt minket az iskola előtt, ami gyorsan és kényelmesen elvitt Poroszlóra. Útközben megbeszéltük, hogy ki-kivel és melyik csónakban fog utazni.
A tónál vízre tettük a kenukat, bepakoltunk a hordókba, felvettük a mentőmellényeket és már indultunk is evezni. (Összesen 14 csónakban 53 személy.) Az útvonalat az első képen a pontozott vonal mutatja.
Először az Eger patakon és a Kis-Tiszán haladtunk, majd ráfordultunk a Csapói-Holt-Tiszára. Itt kiszélesedett a víztükör és messze elláttunk a Poroszlói-medencében. Sok sulyom és tavirózsa él ezen a területen és több madarat is láttunk. (búbos vöcsök, kacsa, kárókatona, szürke gém, vörös gém, fehér kis kócsag, bakcsó, kakukk, sirály, fecske, vadlúd). Több ponton tábla mutatta, hogy merre kell tovább haladnunk. Menetközben figyelni kellett a vizet, mert sok farönk és tuskó maradt ezen a területen.
Kb. két óra alatt értünk el a Szilas fok után lévő kilátóhoz, ahol megálltunk, kinéztünk, pihentünk.
Visszafelé átvágtunk a „nagy vízen”, ahol idővel megerősödött a szél, ezért nagyok lettek a hullámok és nehéz volt irányban tartani a hajót. Majd sötét fellegek gyűltek össze felettünk, ezért igyekeztünk a part felé. Átmentünk egy nádas labirintuson, és így visszaértünk a Kis-Tiszára.
A parton összecsomagoltunk, megettük a gulyáslevest, és indultunk hazafelé a busszal.

06_02_02.jpg

06_02_03.jpg

06_02_04.jpg

06_02_05.jpg

06_02_06.jpg

06_02_07.jpg

06_02_08.jpg

06_02_09.jpg

06_02_10.jpg

06_02_11.jpg

06_02_12.jpg

06_02_13.jpg

06_02_14.jpg

06_02_15.jpg

06_02_16.jpg

06_02_17.jpg

06_02_18.jpg

06_02_19.jpg

06_02_20.jpg

06_02_21.jpg

06_02_22.jpg

06_02_23.jpg

06_02_24.jpg

06_02_25.jpg

06_02_26.jpg

06_02_27.jpg

06_02_28.jpg

06_02_29.jpg

06_02_30.jpg

06_02_31.jpg

06_02_32.jpg

06_02_33.jpg

06_02_34.jpg

06_02_35.jpg

06_02_36.jpg