Evezés a Dunán

2008. szeptember 13.

  Reggel 9-kor gyülekeztünk a Római parton, a Béke csónakháznál, ahol négy darab hét személyes kenut választottunk az evezéshez. Kis kocsik segítségével vittük le a hajókat a vízhez. A gyerekek felvették a mentőmellényt, betettük a csomagokat, előkerült a magyar zászló, és indultunk is felfelé a Dunán.

Az első nagyobb pihenőt a Megyeri hídnál tartottuk. Mivel pont ma volt „nyílt nap” a hídon, mi is felmentünk és sétáltunk rajta egy kicsit. A messziről is látható, 100 méter magas, „A” alakú pillér alatt közvetlenül állva még a két méteres emberek is eltörpülnek.

Visszaszálltunk a kenuba, és miután áteveztünk a híd alatt, a Lupa szigetet jobbról kerültük. Az alacsony vízállás miatt egy zátony, mint lakatlan sziget látszott ki a vízből. Ezen a szakaszon a sodrás is gyengébb, nyugodt, sima a víz, mintha egy tó lenne.

Mire felértünk az „5-öshöz”, még a nap is kisütött. Rövid ima után láttunk neki az ebédnek.

Míg a kicsik aludtak, a nagyokat az íjászat és a méta kötötte le. A pihenőt egy rövid fürdéssel zártuk.

Visszafelé láttuk a (Lupa) szigeti kis kompot, rengeteg kacsát, majd miután áteveztünk a Megyeri híd alatt, hamar megérkeztünk a csónakházhoz.